Gyakran fél a bemutatkozástól, a szerepléstől, az idegenekkel való beszélgetéstől? Az ítélkezéstől vagy mások negatív véleményétől való félelem igencsak megnehezítheti mindennapjainkat. Például, ha a munkahelyünkön kifogástalan a teljesítményünk, de prezentációk alkalmával szorongunk, felmerülhet a szociális szorongás gyanúja. A megbeszélések elkerülése, vagy a munkából való gyakori kimaradások mögött gyakran ez a probléma áll. Hogyan ismerjük fel, mitől alakulhat ki és mit tehetünk ellene? Cikkemben többek között ezekre a kérdésekre keresem a választ.
A szociális szorongás jelentős félelmünkre utal arra vonatkozóan, hogy mások ítélkeznek felettünk vagy negatívan értékelnek minket, s ide tartozik az attól való félelem, hogy zavarba jövünk társas helyzetekben. Gyakran ez azzal a félelemmel párosul, hogy mások képesek lesznek felismerni, hogy szorongunk.
Általában idegenek válnak kiváltókká, de a szociális szorongást ismerősök, például munkatársak is okozhatják. A szociális szorongás akár a munkahely elkerülését vagy a csapatépítő események elkerülését eredményezheti.
Mi állhat a társas szorongás háttérben?
Számos esetben beszélhetünk szorongásra való genetikai hajlamról. Tehát ha egy családtag korábban szorongást mutatott, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy szorongás alakul ki bennünk. Ebben olyan egyedi jellemzők is szerepet játszanak, mint a félénk temperamentum vagy a perfekcionista tendenciák.
A környezet szintén jelentős faktor. A szorongó szülők akaratlanul modellezik gyermekük felé a szorongó magatartást. Mindemellett a gyerekorukban túl sok stresszel szembesülő gyermekek szorongóvá válhatnak felnőttkorukban, például ha krónikus stresszes helyzetek állnak fent a családban (mint a szülői viták, válás), az iskolában (tanulási problémák, zaklatás) vagy a lakókörnyéken.
A szociális szorongás a feltárás félelméből ered,
s abban gyökerezik, hogy a környezet felismeri valamelyik végzetesnek vélt hibát. Aggódunk a fellépésük és annak lehetősége miatt, hogy olyan szorongónak tűnünk majd, mint amilyennek érezzük magunkat. Például egy prezentációnál attól félnek, a kollégák, felettesek észreveszik, hogy izzadni kezdünk, kipirosodunk vagy elkezd remegni a hangunk. A félelem mélyebb is lehet: amiatt is aggódhatunk, hogy kiderül, hiányosak a szociális képességeink. Például félhetünk attól, hogy a társaik majd azért nem barátkoznak velünk, mert unalmasak, átlagosak, nem elég humorosak vagy népszerűek vagyunk. Előfordulhat az is, hogy a félelem még mélyebbről ered: ekkor azt érezzük, hogy az egész személyiségük valahogy hiányos.
Mit tehetünk a szorongás ellen?
A szociális szorongás kezelésében az első lépés feltárni, hogy mi az, amit végzetes hibánkként azonosítunk, amelynek feltárásától félünk. Általában ez a hiba, amelyet félünk felfedni, nem olyan rossz, mint amennyire rossznak képzeljük. Érdemes átgondolnunk, hogy az adott tulajdonságnak milyen előnyei lehetnek, illetve, hogy szükség esetén az tudatosan fejleszthető is lehet.
A szociális szorongással küzdők úgy érzik, hogy szinte biztosan a legrosszabb forgatókönyv fog érvényesülni. A valóság viszont ennél árnyaltabb: egyrészt a legrosszabb forgatókönyv ritkán érvényesül, másrészt, ha mégis úgy adódik, hogy bekövetkezik a legrosszabb, a környezet általában megértően és jóindulattal reagál. Például ha egy meetingen attól szorongunk, hogy mi lesz, ha nem megfelelő választ adunk, másnap valószínűleg a felettes türelmesen elmagyarázza majd a helyes megoldást, nem fog megszégyenülni a válasza miatt.
Érdemes feltennünk a kérdést:
„Mi a legrosszabb, ami történhet?”
A kérdésre adott válasszal megfogalmazhatóvá válik, hogy pontosan mitől félünk, ezzel máris tárgya lesz a szorongásnak.
Ekkor már meghatározható, mennyire reális az aggodalom, mennyi az esély arra, hogy bekövetkezik. Próbáljunk az objektív tényekre összpontosítani: például, ha eddig jól szerepelt a megbeszéléseken, akkor van-e valóságalapja annak a félelemnek, hogy közben megszégyenül.
Amennyiben van realitása a félelemnek, gondoljunk arra, hogy ha a legrosszabb történik, akkor is képes lesz vele megküzdeni. Segítségünkre lehet, ha felhozunk egy-két példát a múltból, és megvizsgáljuk, hogy akkor hogyan is sikerült kezelned a helyzetet.
A negatív gondolatok és prekoncepciók visszaszorításának legjobb módja a valós helyzetekben történő gyakorlás.
Lépjünk ki a komfortzónánkból!
Például próbáljon kezdeményezni társas helyzetekben, ezzel megadja annak lehetőségét, hogy pozitív tapasztalatot szerezzen (ami megcáfolja az aggodalmait). Amikor sikerélményt szerez egy-egy társas helyzetben, egyre csökken a félelme, és a jövőben könnyebben fog megbízni másokban.
Fontos tehát, hogy próbáljuk „elkerülni az elkerülést” azzal, hogy akciótervet alakítunk ki, majd apró lépésekben haladunk. Amikor pedig egy-egy helyzetet sikeresen kezelünk, és kevésbé jelentkezik a szorongás, egy apró jutalommal erősítsük meg magunkat. Minél több pozitív kimenetelű eseménnyel találkozunk, ahol saját hatékonyságunkat is felismerjük, fokozatosan kialakul az adaptív viselkedés.
Felhasznált irodalom:
Goodyer, I. M., & Altham, P. M. E. (1991). Lifetime exit events and recent social and family adversities in anxious and depressed school-age children and adolescents—I. Journal of Affective Disorders, 21(4), 219-228.
Hendriksen, E. (2018). How to Be Yourself: Quiet Your Inner Critic and Rise Above Social Anxiety. St. Martin’s Press, New York.
Krohne, H. W. (1990). Developmental conditions of anxiety and coping: A two-process model of child-rearing effects. Psycholog. Inst., Abt. Persönlichkeitspsychologie.